Kamasz szomatodráma

Időről időre szomatodráma délután tartok kamaszoknak.
15-18 éves fiatalokat várok, önmagukra nézni, megosztani, töltődni, támogatva lenni.

Szeretettel várom a jelentkezőket!

Életed legnehezebb szakaszában vagy, amikor az a dolgod, hogy leválj a szüleidről, amiket konfliktusok és a gyász érzése kísérhet, hogy kimenj a kortársaid közé. Barátokat kell szerezned, tőlük, általuk megtudnod, ki is vagy valójában, majd közülük párt találnod és lassan elköteleződnöd a felnőtt élet, a hivatásválasztás felé is. Be kell illeszkedned a társadalomba, beleállnod a női vagy a férfi szerepbe, miközben az iskolában is próbálsz éppen helyt állni. Ráadásul az iskola, a szülők és a barátok akár ellentétest dolgokat várnak el tőled – és mindez rengeteg szorongást okozhat.

A szomatodráma délutánon játékos formában nézhetsz rá a kérdéseidre, témáidra, egy biztonságos, támogató közegben.

Mi fog történni?
Ez egy olyan délután lesz, amikor kicsit letesszük az „agyalást”. Nem kell jól megfogalmaznod, mi a baj, nem kell magyarázni vagy elemezni semmit. Itt inkább érezni fogunk, mozdulni, és kicsit másképp ránézni arra, ami mostanában foglalkoztat.

Először egy rövid bemutatkozással és ráhangolódással kezdünk, aztán jön az első játék — ezt annak a résztvevőnek vezetem, aki vállalja, hogy ő lesz aznap a „főszereplő”.
Ha te leszel az, akkor arról foglak kérdezni, hogy mi az, ami mostanában benned van, ami zavar, vagy amire szeretnél jobban rálátni.
Lehet ez akár egy testi tünet (pl. fejfájás, gyomorgörcs, feszültség), de hozhatsz kapcsolati vagy hangulati témát is – valamit, ami egyszerűen fontos neked mostanában.

Miért csináljuk?
A játékban megjelenhetnek az érzéseid – és ahogy reagálsz másokra, illetve ők rád, abból sok minden kiderülhet.
Nem kell „jól csinálni”, nincs jó vagy rossz megoldás. Csak figyelj arra, mi történik benned – a testedben, az érzéseidben. Ez már önmagában elindíthat valamit.

A végén
Minden játék után röviden megbeszéljük, ki mit érzett, mi maradt benne. Nem tanácsolunk, nem magyarázunk – csak megosztjuk, ami bennünk van.
A végén lesz egy zárókör is, hogy kicsit le tudjunk kerekíteni mindent.

Utána lehet, hogy fáradtnak érzed majd magad, vagy épp üresnek – ez teljesen rendben van. Ne próbáld megérteni, csak hagyd, hogy ülepedjen, és figyeld, mi változik benned az elkövetkező napokban.

Mi a szomatodráma?

SzomatoDráma® Dr. Buda László, a módszer megalkotója szavaival: “egy játékos, kreatív önismereti és terápiás módszer, mely üzeneteket közvetít a testtől a tudatig és vissza, ezáltal egy aktív-, értelem- és érzelemteli kommunikáció lehetőségét nyitja meg belső világunkkal.”

“A módszer azon az elven alapul, hogy a saját testünkről alkotott elképzeléseink térbeli kivetítése, mélyebb megismerése és kreatív átalakítása gyógyító folyamatokat indíthat szervezetünkben. Mindez a személyes kapcsolatfelvétel, a testüzenetek szeretetteli elfogadása, az érzelmi elakadások feloldása, a játékban feltáruló helyzet átrendeződése révén valósulhat meg.

A ‘szomato’ szó arra utal, hogy a gyógyító játékok során a testi tapasztalatainkra, tüneteinkre, betegségeinkre fokozott figyelmet fordítunk, és engedjük, hogy a test bölcsessége irányítsa tudatosságunk ébredését. A ‘dráma’ pedig itt annyit jelent, hogy élőben, ‘élesben’, konkrét találkozások, konfliktusok, érzelmek átélésével és a szükséges lépések azonnali megcselekvésével hárítjuk el a gyógyulás belső akadályait és jutunk közelebb a vágyott testi-lelki harmóniához.

A SzomatoDráma módszere lehetővé teszi, hogy olyan elzárt, sokszor fájdalmas érzéseinkkel találkozzunk, melyek tudattalanul irányítják életünket, majd testi tünetek, betegségek formájában manifesztálódnak. A drámajáték során mély érzelmi átéléssel oldjuk a feszültséget, gyengéden elhárítva már szükségtelenné vált akadályokat, hogy az öngyógyítás folyamata – lelki és testi szinten is – elindulhasson. A SzomatoDráma testünk útmutatását és információs közegét felhasználva, segít önszeretetünk és önelfogadásunk gyakorlásában, hogy valódi, teherbíró, szeretetteljes kapcsolatot építhessünk önmagunkkal, testi, lelki és spirituális szinten egyaránt.”

A módszer működése

“A SzomatoDráma egyszerű, játékos, kreatív, érzelmekben gazdag, felismerésekben bővelkedő, sok örömmel és érintéssel járó, könnyen átadható és elsajátítható terápiás módszer.

A csoportos SzomatoDráma játék a résztvevők egyikének valamely testi témájából indul, aki a játék a főszereplője lesz. A drámajáték során a csoport többi résztvevőjét kérjük meg, hogy játsszák a főszereplő testének érintett részeit – így a test részeinek interakciói és folyamatai elevenednek meg elsőként a színpadon.
A térbe történő ‘kivetítés’ segítségével a belső külsővé, láthatóvá, tapinthatóvá és mélyebben átérezhetővé válik.

A játék során a szereplőket elárasztják olyan, megmagyarázhatatlannak tűnő érzések, amelyek az összképet egy teljesen új perspektívába helyezik. A dramatikus kibontakozás gyakran érzelmi, kapcsolati és spirituális jellegű konfliktusok megmutatkozását teszi lehetővé.

A konfliktusok feloldásában mindig támaszkodunk a ‘test bölcsességére’, melyet az intuitív és ösztönös mozdulatok, hangadások, felbukkanó közléskényszerek bátorításával segítünk felszínre jutni.

A főszereplő szinte mindig meglepő felfedezésekre jut azzal kapcsolatban, hogy személyes múltja, emlékei, hozzátartozóival való kapcsolatai, meggyőződései hogyan vetülnek bele sejtjei, szervei kapcsolatrendszerébe. Olyan felismerések születnek a játékok során, melyeket egyetlen könyvből sem lehetne kiolvasni. Ráadásul mindezt gyakran mély érzelmi reakciók, katartikus indulati felszabadulások kísérik.

Ez az érzelmi átélés teszi lehetővé a személyes hitrendszer és a testi folyamatok értelemteli összekapcsolódását és ezen keresztül az érzelmi megrekedtség és a feszültségek oldódását. A valódi megoldás, kibékítés, megbocsátás, támaszadás a főszereplő testi folyamataiban, testi és lelki érzeteiben, érzéseiben kell, hogy végbemenjen. Így elindulhat egy új energetikai mintázat térnyerése, mely a spontán, természetes, öngyógyító folyamatoknak szabad utat enged.”

Forrás: https://szomatodrama.hu/szomatodrama/a-modszer.

Ára

  • 25 000 Ft. / alkalom

Időpontok

  • Hétfői napokon 16tól 19 óráig
  • A dátumokat lásd alább, az időpontfoglalóban
  • Ha nem látsz időpontot, kérlek, jelezd a részvételi szándékot emailben (konczorsi@gmail.com)

Helyszín

  • 1037 Budapest, Remete köz 20.
  • Tömegközlekedéssel a 165-ös busz Remetehegy úti megállója, vagy a 137-es busz Máramaros úti végállomása van közel, esetleg ajánlom a Bécsi útról (Gobuda vagy Stop Shop), illetve a Kolosy tér felől az elektromos roller használatát 🙂

Egyéb lehetőségek

Egyéni segítő beszélgetésekre is jöhetsz, illetve szeretettel ajánlom mindezek mellett letölthető kamasz-szülő munkafüzetet, amit megvásárolhatsz itt.

Bejelentkezés

0
YOUR CART
  • No products in the cart.