Páros konzultációk
Ára
Amikor megcsalás történt, de nem szeretnétek mindent felrúgni, csak valami nem úgy működött korábban, ahogy kellett volna. Kiderült a megcsalás, mindkét fél tisztában van vele, hogy mi történt, és most szeretnétek újjáépíteni a kapcsolatot…
Tegyük fel, idővel eltávolodtatok, talán elvittek a hétköznapok, a gyerekek gondja vagy csak a megszokás. Nem fordítottatok időt egymásra, beszélgetésekre, igazi közös élményekre kettesben. A másik már nem olyan ismerős, nem ő az, akivel megosztjátok a problémáitokat, hanem jó esetben barátokkal, rosszabb esetben csak magatokban őrlődtök, ami még nagyobb távolságot szül.
Ekkor tud bejönni egy harmadik, akivel megint átélhető az a közelség, ami a párkapcsolatotokból annyira hiányzott. Valakinek ismét tetszel, figyel rád, meghallgat, neki el tudod beszélni azt, ami talán éppen a megromlott párkapcsolatodat illeti, hogy miért nem érezted már szeretve magad. A konfliktusodat itt és így kezeled, nem otthon.
Mintha csak megtörténtek volna az események veled a párkapcsolatodban, mint egy passzív résztvevővel, aztán szintén csak úgy megtörtént volna, hogy jött ez az új kapcsolat, ahol most végre valaki ismét figyel rád.
Ráadásul más szerepekben is kipróbálhatod magad, amit otthon talán sosem éltél meg, az elején sem, mert azt gondoltad, a házasság más, másról kell szólnia, nem mutathatod meg benne teljes valódban magad.
Nos, az új szerelem idővel feszültséget okoz, talán nem is szerelem, csak mindennek a hiánynak a betöltése, és a házasságodból valójában nem mennél el, nem lépnél ki, főleg, miután kiderül a megcsalás, és rájössz, mit okoztál, mit veszthetnél. Lehet, hogy eleve nem volt komoly, eleve olyat választottál, aki annyira azért nem vonzó, hogy felrúgj miatta mindent vagy eleve nem is alkalmas rá. Ekkor szeretnél visszakozni, fáj, hogy fájdalmat okoztál és lassan az is világossá válik, hogy nem csak a másikkal, de magaddal is mit tettél, a saját értékeiddel, a saját fogadalmaddal, a saját eredeti szándékoddal szemben. Talán nem ezt akartad, csak ott éppen akkor nem tudtad máshogy megoldani a konfliktusodat.
És te, a megcsalt, a másik fél először nagyon dühös vagy, és hallani sem akarsz arról, hogy ettől akár jobb is lehet, mint előtte. De lassan önvizsgálatot tartasz és látod te is, hogy hol nem tettél bele eleget a kapcsolatodba, hol hagytad kicsúszni a dolgokat a kezeid közül, hol csuktad be a szemed, fogtad be a füled, mikor nem jeleztél te sem igazán, mikor volt könnyebb a megszokott tevékenységeket folytatni és nem konfrontálódni.
Természetesen van olyan háromszög, ahol a megcsaló fél nem akarja megmenteni a kapcsolatot, de még kilépni sem tud belőle, például közös gyermek vagy más összefonódások miatt. Abban az esetben először egyéni konzultációt javaslok, bármelyik félnek, ahol a szándékok és érzések lassan letisztulhatnak.
De amennyiben mindkét oldalon megszületik egy ilyen fent leírt belátás vagy legalábbis a hajlandóság erre, olyan energiák szabadulnak fel, amelyekkel talán soha azelőtt nem “dolgoztatok” a párkapcsolatotokon. Az őszinteségnek, önmagatoknak és egymás megismerésének egy olyan új lehetősége lesz adott, ahol mindketten akarjátok azt, nem az egyikőtök húzza magával a másikat, és az erőfeszítéseitek összeadódnak. Újjáépíthető a kommunikáció, sőt, soha nem tapasztalt mélysége tapasztalható meg, ahogyan — igen, — a bizalomnak és az intimitásnak is.
A tapasztalatok szerint a megcsalás fájdalma 1-2 hónap alatt elhalványulhat, és helyette a folyamat során egyre inkább azok a párkapcsolati dinamikák kerülnek fókuszba, amik korábban is az eltávolodást okozták, de ez már egy örömtelibb, sokkal konstruktívabb folyamat — és a párkapcsolat egy soha nem tapasztalt magasabb szinten építhető újra.
Visszajelzés
Nagyon sokat segítettél, különösen nekem. Fontos volt a felépítés, hogy először egyedül mentem hozzád, aztán a feleségem is egyedül és utána együtt. Izgalmasak voltak és nagyot dobtak a közös beszélgetések, amikor több irányból láttuk meg ugyanazt dolgot. A feleségemmel gyakorlatilag teljes életmódot váltottunk, amit tényleg úgy lehet a legjobban összefoglalni, amit az egyik utolsó alkalommal hedonistának neveztél. És vannak persze nehéz időszakok most is, hiszen a múltam vissza-vissza köszön. Az én oldalamon ezeknek a helyzeteknek a feloldását nagyon segíti, amit szintén te mondtál a szemembe, hogy az én döntésem volt, vállaljam ezt fel és a következményeit. A feleségemnél pedig valószínűleg az segít, hogy szinte minden alkalommal észreveszem rajta, ha eszébe jutnak a rossz élmények, és meg is tudjuk beszélni. Ezek ráadásul egyre rövidebbek és egyre ritkábbak. De ott vannak — és szerintem ez is fontos. Úgy gondolom, emlékezni kell. Alaposan, mindenre. Ahogy a feleségem azt mondja, hogy minél részletesebben szeretné tudni, hogy mi történt, én pedig úgy érzem, hogy emlékeznem kell, hogy miket tettem. Ja, és pont ezért szomatodráma foglalkozásra is szeretnék majd ismét elmenni..
Írások
Családterápiával és párkapcsolati dinamikákkal kapcsolatos írások itt.